Egy bentlakásos képzés krónikája 8. rész

Mire jó a bentlakásos kutyakiképzés? Működik? Ha igen, hogy működik? Mit tanul a kutya? Hogy működik a gazdával? Sorozatunkban ezekre a kérdésekre igyekszünk választ adni.

Benji bentlakásos képzésének középpontjában egy probléma áll: a harapás. Gazdája azért döntött úgy, hogy gondjainkra bízza egy hónapra, mert mindennapjaik részévé vált, hogy Benji megharapta, és ez rossz hatással volt a közös életükre, a kapcsolatukra.

Harapás, mint figyelemfelkeltés

Gazdája elmondása szerint Benji akkor is megharapja otthon, ha éppen a lakásban közlekedik és nem vesz róla tudomást. Benji rendszerint felugrál rá, és amikor erre nem kap reakciót, akkor megharapja a lábát. Ebben az esetben a kutya motivációja a gazdi figyelmének megszerzése - valószínűleg kisebb kölyökként egyszer odakapott a gazdája lábához, amire a gazdi nem tudott nem reagálni. A kutyának így rögzült, hogy csak meg kell csípnie gazdája lábát, és máris fürödhet a figyelmében. Furcsának tűnhet, de vannak olyan kutyák, akik imádják ha velük foglalkoznak, még akkor is, ha a kapcsolódó tartalom a “Benji, micsinálsz azanyádkenyerit!”.

Ez egy olyan probléma, aminek a tüneti kezelésével semmit nem lehet elérni: a kutya motivációja nem változik meg attól, ha rászólnak. Amire szüksége van, az egy olyan szabályrendszer az életében, ami számára is értelmezhető és fenntartható. Ebben a szabályrendszerben nem az erőszakoskodás célravezető, hanem az udvarias közeledés; és nem ő dönt arról, hogy mikor jött el az ideje annak, hogy a gazdája vele foglalkozzon. Ennek az első lépése az, hogy a napirendjében egyértelműen elkülönüljenek a közös programok (séta, tréning, játék), és az önálló elfoglaltságok (rágcsálás, pihenés).

Amint Benji életébe rendszert csempészünk, megváltozik a motiváció: egyértelművé válik számára, hogy mikor van az “ő ideje”, amikor gazdája összes figyelme rá irányul. Minden egyéb időpontban felesleges próbálkoznia, ha mégis erőszakoskodna, eltesszük pihenni a kenneljébe - hamar leesik neki, hogy ha szabadlábon van, érdemes jó döntéseket hoznia. A kutya elé tárt kép éles ellentéte annak, amit eddig tapasztalt: a harapás hatására nem jobb helyzetbe hozza magát, hanem rosszabb pozícióba kerül. Ez egy olyan lecke, ami pillanatok alatt bevésődik neki.

Harapás, mint védelmező eszköz

Benji akkor is harap, ha talál valamit, amit értékesnek ítél meg, és az elvesztésétől tart. Ilyen volt a leejtett kesztyű is, ami pár másodperc alatt annyira a szívéhez nőtt, hogy megharapott, amikor sejtette, hogy el fogom venni. A motiváció ebben a helyzetben az értékes tárgy megtartása, az elvesztésétől való félelem. Játék közben is megfigyelhető volt a feszültség, ami átjárta Benjit, amikor huzavonáztunk.

Éppen a játék az, ami segítségemre válik: az idő előrehaladtával megmutatom neki, hogy nincs oka aggodalomra játék közben. Megtanítom vezényszóra ereszteni, hogy aztán azonnal visszaadhassam neki az értékes tárgyat, amit elkértem tőle. Amikor Benji zsebkendőt lop (tépkedni és elfogyasztani is szereti egyébként), akkor nem esem pánikba, csak annyit mondok: “ereszd”. Aztán várok - minden feszültség nélkül, szelíden kapaszkodom a zsepibe, hogy ne tudja megenni. Megvárom, hogy jó döntést hozzon: ha ebben a helyzetben erősködöm vele, csak a feszültségét növelem, konfliktust teremtek kettőnk között. Abban a pillanatban, hogy Benji egy kicsit enged a szorításból, megdicsérem, ő pedig ereszt. Együtt szaladunk a jutalomfalatért, ezzel leadja a maradék feszültségét, és boldogan várja a jutalmát. Minden alkalommal csökken az idő, amire Benjinek szüksége van ahhoz, hogy jó döntést hozzon.

Harapás, mint önkéntelen reakció

A játék alatt tapasztalt feszültségek közepette Benji akkor is harapott, ha huzavona közben oldalról felé nyúltam, hogy megsimogassam a fejét, a hátát. Amikor gazdája figyelmét próbálta felhívni magára, megfontolt szándékból harapott, hiszen a viselkedés tanult volt. A tárgyak féltése közben szorongás állt a háttérben, de tudatosnak vélhetjük a viselkedését. Amikor Benji azért harap, mert úgy közelítek a kezemmel, hogy ő közben feszült, nem tűnik tudatosnak. Valószínűleg a felfokozott állapotnak köszönhetően nem mérlegel a kutya, a felé közeledő kéz miatt veszélyt érzékel, és önkéntelenül harap. Itt a játék közbeni feszültség megszüntetése jelenti az igazi megoldást, de addig is szoktatni kell a kutyát a mozdulatokhoz, hogy ne váltson ki belőle ilyen reakciót. Lassú mozgással kezdek, hogy könnyedén követhesse a kezemet, több ideje legyen mérlegelni. Pár játék tréning után már az sem zavarja, ha birkózást kezdeményezek.

A Benji esetében tapasztalt harapások egyáltalán nem súlyosak, így nem nehéz őt más útra terelni. Fontos, hogy a tréning nem attól működik jól, hogy bizonyos szituációkat begyakorolunk, hogy másképpen viselkedjen. Meg kell értenünk a harapások miértjét, felületi kezelés helyett a motivációt kell megváltoztatni. A kommunikáció tisztázása, a stressz csökkentése, a keretek felállítása és fenntartása nemcsak a viselkedésproblémákra nyújt megoldást, hanem a kutya életminőségét is jelentősen javítja.