Konrad Most ezredes - Kutyakiképzés: A kézikönyv
Konrad Most ezredest sokan a kutyakiképzés atyjának tekintik - az először 1910-ben megjelent kézikönyvével valóban lefektette a modern kutyakiképzés alapjait. A tartalmi összefoglaló előtt fontosnak tartom tisztázni a könyv kontextusát:
Most ezredes szolgálati kutyákat képzett több évtizeden keresztül, elsősorban a német rendőrség és a hadsereg számára. Később vakvezető, nyomkövető és vadászkutyákkal is foglalkozott. Elképzelései a helyes képzési metodikáról nem azért alakultak ki, hogy Fifiből panel kompatibilis állatot lehessen nevelni; az ezredes keze alatt képzett ebek komoly feladatokat láttak el, szolgálatukon gyakran emberéletek múltak. Valószínűsítem, hogy a célja az volt, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban, a lehető legmegbízhatóbb szolgálati tudásra képezze a kutyákat.
A könyv egy rövid elméleti áttekintéssel indul, melyben az ezredes kiemeli, hogy a kutyák hasonló kognitív képességekkel bírnak, mint egy beszélni még nem tudó gyermek. Óva inti az olvasót az antropomorfizációtól, mert a kutyák nem rendelkeznek moralitással és lehetetlen nekik érvelni. Meglátása szerint a kutyát a feladatai ellátásához muszáj olyan viselkedésekre bírni, melyek ellentmondanak a természetének, ezért szükségesnek találja a kényszer és az ösztönzés használatát. Ezeknek külön fejezetet szentel, melyben leírja ezek elméletét és gyakorlati használatának módszertanát.
Módszerében a kellemes asszociációkat kedves szavakkal, simogatással építi ki, a kellemetlen asszociációk pedig ijesztő hangok, mozdulatok, és ütlegelés eredményeképpen alakulnak ki. Az ezredes nem tesz különbséget negatív megerősítés és büntetés között, hiszen ebben az időszakban Skinner operáns kondicionálásról szóló elmélete még évtizedekre volt. A 20. század elején Pavlov klasszikus kondicionálása és Thorndike effektus törvénye állt csupán rendelkezésére (az effektus törvény szerint a kedvező következményekkel járó cselekmény nagyobb eséllyel ismétlődik, míg a kedvezőtlen kisebbel). Ennek ellenére az ezredes különbséget tesz elsődleges és másodlagos ösztönzés között, leírásaiban a tanuláselmélet alapjait fekteti le (például a hideg-meleg játékhoz hasonlítja a visszajelzéseket a kutya felé).
Az elméleti fejezetek után a könyv gyakorlati részében olyan feladatok tanítási folyamatát írja le, mint a lábnál követés, ültetés, fektetés, behívás, akadály átugrása és az apport. Ezután részletesen leírja az őrző-védő feladatok tanítását, és a nyomkövetés elméletét és gyakorlatát is. A 20. század elején ezekkel a feladatokkal tesztelték a német juhászkutyák (később a német őrző-védő fajták) alkalmasságát - így jött létre a Schutzhund (később IPO, ma IGP).
Összességében, az ezredes által leírt tanítási technikák (főként a félelem, mint engedelmes motiváció) továbbra sem képezik majd az eszköztáram részét, viszont a nyomkövetéshez kapcsolódó megfigyeléseihez (a szagok terjedéséről, a nyomok minőségéről stb.) biztosan visszatérek még többször is. Továbbá rengeteg gondolatot indított el bennem arról, hogyan lehet állatjólétileg nem aggályos módon, megbízható viselkedéseket tanítani. Konrad Most ezredes szavaival élve: “Szerencsénk van, ha egy kutya képzése során az ösztöneit felhasználhatjuk arra, amire szükségünk van. Hiszen minél ösztönösebb egy cselekvés, annál megbízhatóbb lesz.”
